A fesztivál folyamat

 

Mindenki tudja, hogy mi történik egy fesztiválon. Odautazunk, lepa(r)kolunk, megkeressük/felállítjuk a szállást, majd felkeressük a színpadokat és kirakodást. Több kevesebb időt mindenhol eltöltünk miközben oda-vissza vonulunk a színpadok között a fesztivál területén vagy a városban és végül visszatérünk a szálláshelyünkre. Pár napig megismételjük a napi programot (színpad, vonulás, kirakodás, színpad stb.), majd a végül hazautazunk. Ez teljesen világos és érthető. Ráadásul nem kötelező a részvétel, mint az archaikus társadalomban vagy a középkorban, hanem önkéntes. Mindez mégis más, mint ha otthon maradtunk volna. Hogy miben más, arra a tudományos magyarázat adja meg a választ.

A fesztivál rítus

A fesztivál folyamat rituális folyamat. A rítus mint szokáscselekmény megjelenik a mai ünnepi eseményeinken, de sajátos helyzetet jelent a rítushiány. Megkockáztatom: ezért is lehet akkora vonzereje a fesztiváloknak mert rítusok megélésére kínálnak alkalmat, a mai ünnepeink elsivárosodása mellett üdítő kivétel a fesztivál. A törzsi társadalmakban az emberek rá vannak kényszerítve, hogy a rítusok során törvényszegően viselkedjenek, a modern korban a rítusokban való részvétel szabadon választható szabadidős tevékenységekhez kapcsolódik. Utóbbit nevezi Turner liminoid jelenségnek, mely jelenséget a „választás jellemzi, a liminálist pedig a kötelesség.” (Turner 2002: 35) Manapság szabadon választhatunk, hogy mely eseményeken veszünk részt és melyeken nem, a törzsi, de akár a középkori vagy a népi kultúrában a liminális ünnepi folyamat volt inkább jellemző.
 

Gennep és Turner elméletei alapján a fesztiválokon megvalósuló köztes állapot (liminalitás) az alábbi módon modellezhető időtengelyen:

 

A modellben az elkülönülés a fesztiválra való elindulással kezdődik, ebben a szakaszban ráhangolódik és felkészül a fesztivállátogató a várhatóan bekövetkező eseményekre, elvárásokat alakít ki és megtervezi saját cselekvését. Az utazás során várhatóan találkozik más fesztiválra utazó látogatóval így a közös élmények, a múltbeli események felelevenítése, a felkészülés kezdetét veszik utazás közben. A megérkezés után a fesztiválon megvalósul a tér-idő kapszula, létrejön a liminoid és ideális esetben a communitas állapota, melyben a hétköznapi életben lehetetlen események is lehetségesekké válnak és minden résztvevő egyenlővé vélik korra, jövedelemre, társadalmi szerepre tekintet nélkül. A résztvevőket egyaránt jellemzi a hétköznapinál nagyobb nyitottság és a cselekvés szabadsága. A fesztiválról való hazaindulással a társadalmi struktúrába és szerepekbe való visszatérés veszi kezdetét, mely a hazaérkezésig tart.

 

A fesztiválok bugyrai

 

A társadalmi életben az egyén státusza időről-időre változik. „A társadalmi élet dialektikája alapján az alacsonyabb státuszból a magasabba történő jutás a státusnélküliség átmeneti állapotán keresztül vezet.” (Turner 2002: 110) A gyakorlatban státusváltozást státusemelkedés és státusmegfordítás rítusai kísérik. Turner összefoglalóan életválság rítusoknak nevezi az élet legfontosabb státusváltozással járó események rítusait (az átmeneti rítustok másik nagy csoportját naptári rítusok alkotják). A modern társadalomban nem csak a születés, pubertás, házasság, halál, hanem az egyéb ünnepi események is alkalmat adnak az életválság rítus megvalósítására.

Egy fesztivállátogató esetében társadalmi státuszemelkedésről beszélni ugyan nemigen lehet, de a kortárs csoportok elismerésére és érdeklődésére bizton lehet számítani. A nivelláció (alámerülés) a fesztiválok bugyraiba megvalósul, ugyanakkor a státuszemelkedés csak abban az értelemben történik meg, hogy a résztvevő többnek érzi magát az által, hogy részt vett egy fesztiválon. A kortárs csoport ugyanakkor a fiatalok számára számos kutatás szerint a legfontosabb viszonyítási pont, a kortársak elismerése pedig a legnagyobb dolog a fiatalok értékelése szerint.
 

Redundancia

A rítusok viselkedésmintákat is hordoznak. Leach (1961) hangsúlyozza, hogy a viselkedésminták elsajátítását segíti a magas redundancia tényezőt igénylő utánzás alapján való tanulás. Ez magyarázatot ad az ünnepi rítusok és az ünnepek rendszeres ismétlődésének erőteljes szerepére a kultúraátadási folyamatban. A fesztiválokon, és különösen a könnyűzenei fesztiválokon azonban nem csak az évenkénti ismétlődés jellemző, hanem az is, hogy az előadók személye gyakran jelentős átfedést mutat a nyári fesztiválokon. Rossz nyelvek szerint „ugyanazok lépnek fel, csak más sorrendben”. Ugyanakkor tudományos szempontból ez természetesen nem véletlen, mivel ez a redundancia segíti a kortárs csoportok belső folyamatait, az utánzás alapján való tanulást. 

A hivatkozások a könyvben elérhetők: 

A könyvet megrendelheted kedvezményesen, közvetlenül a kiadótól! <-- Erre a linkre kattintva! 

 

Kortárs fesztiválok Európa-szerte

 

 

A legtöbb nagyobb Európai városnak van olyan fesztiválja, ami már a város nevének említésére az ember eszébe jut. Milyen lenne város fesztivál nélkül? - teszi fel a kérdést Nele Hartling a most megjelent Focus on Festivals című tanulmánykötetben. És valóban milyen lenne Salzburg és Szeged az Ünnepi Játékok nélkül, Montreux és Miskolc, jazz és opera nélkül, Berlin és Budapest a Berlinae és a Sziget Fesztivál nélkül? Szerencsére ezt nem tudjuk, de érdemes belenézni a kortárs esettanulmányokat tartalmazó könyvbe.

 

Berlin

 

Nele Harling történetileg elemzi a Berlini Filmfesztivál, a Berlinae és más berlini fesztiválok kialakulását és változásait az évek során. Az egyik fő kérdés, amire a szervezőknek képesnek kell tudni válaszolni a program összeállítása során az, hogy miért éppen azokat a művészeket hívták meg és miért ebben a kombinációban? A másik fő kérdés a helyi kulturális programokkal való összhang, vagyis milyen különlegességet hoz a fesztivál a város éves programjába?

 

Fesztiválosodás - Franciaország

 

Emanuel Nergrier a fesztiválok társadalmi hatását az új kulturális repertoár kialakításában látja. Ma már a fesztiválok nem csupán kiegészítők az állandó intézmények mellett, hanem önálló repertoárjuk versenyzik a folyamatosan működő intézmények programjaival. A kultúrafogyasztók körében Nergrier alapvetően hedonista felfogást látja érvényesülni, aminek pedig az életöröm a mozgatórugója, ebben pedig a fesztiváloké a vezető szerep.

 

Városi fesztiválok - Olaszország

 

Monica Sassatelli alapvetően a városi élmények skálájának szélesítését látja a fesztiválok erősségének, ezek az események a társadalom többségét alkotó városi emberek, az élménytársadalom kiteljesedését szolgálják. A városi kulturális és közösségi terek kiszélesedtek, a fesztiválok az elmúlt évtizedekben visszafoglalták a kihasználatlan köztereket új funkciókkal gazdagítva azokat. Ma már a várostervezés alapvető szempontja lett a közösségi tér többcélú használhatósága.

 

Learning by doing

 

Roberta Comunian és magam is a tanuló közösségek szempontjából elemeztük a fesztiválokat. A szocializáció fogalma elméleti, de a gyakorlatban az értékek és viselkedésminták átadásának folyamata, a közösségi normák elsajátítása erőteljesen jelen van a fesztiválokon. A tanulás nemcsak a közönség, hanem a művészek tudáshálózatában is szerepet játszik, a Fuse Medway Fesztivál (Kent, UK) példáján keresztül a manapság divatos hálózatelemzés módszerével kapott elemzés bizonyította a fesztivál művészeti alkotómunkára gyakorolt élénkítő hatását.

 

Átalakuló fesztiválok

 

Richard Fletcher a Greenlight Festival (Leister  - UK) pédáját alapul véve mutatja be a fesztiválok lehetséges átalakulásait és változásait, melyben a kulturális politikai és általános politikai szálak is egymásba kapcsolódnak. A fenntarthatóság nem csak természeti és gazdasági kontextusban értelmezhető, hanem politikai vonatkozásai alapján is.  

 

Vezetés és menedzsment

 

A Flow Fesztivál (Makasiinit, FI) életútját mutatja be Satu Silvanto, melyben a fesztivál és a közönség egymásra találása a fő gondolati szál. A minden határon túli közönségméret növekedés nem minden fesztiválnak tesz jót, a szervezők itt 5000 fős létszában látták biztosítottnak a megfelelő fesztiválhangulatot. A fesztiválterület azonban évről és évre újítást kíván mind méretében mind pedig programjában.

 

Lucio Argano szerint a Romaeuropa Festivál (Róma, IT) a nemzetközi együttműködés és a vezetés példája. Azt, hogy meghatározó személyiségek adják meg egy-egy fesztivál sajtóját, az olasz fesztiválok igazgatóinál talán senki sem tudja jobban.

 

Jennie Jordan a turbulens környezeti változásokat elemzi az érintetek, a vízió és minőség valamint a változó közönség vonatkozásában.

 

Mladi Levi Fesztivál (SI) esetében a kulturális emlékezet változásait elemzi Nevenska Koprivsek a politikai tér elfoglalásán, a Balkán és a hálózatosodás szerepére is kitérve.  

 

Jacqui Norton a Diggers Fesztivál (Wellingborough, UK) bemutatásán keresztül a Diggers mozgalom, általánosítva pedig a politikailag tematizált fesztiválok sajátosságait és mechanizmusait mutatja be.

 

Anne-Marie Autissier az önkéntesek és fesztiválok kapcsolatát elemzi az Aarhus Fesztivál (DK), a Holland Dance Festival (NL), az Edinbourgh Nemzetközi Könyvfesztivál (UK) és a Nyitrai Divadelna Fesztivál (SK) gyakorlatát bemutatva.

 

David Dooghe Rotterdam városát mutatja be, ahol - amint az számos tanulmányból ismert lehet egy leépülő városból egy divatos várossá változtatott a fesztiválok megjelenése - a Nemzetközi Filmfesztivál mellett a Caribbean Summer nevű fesztivál és a városi színház szerepe kiemelkedő jelentőségű volt.

 

Ezen kívül még további 12 cikk elemzi egyes európai fesztiválok gyakorlatát és jövőjét. Kedvcsinálónak ennyit gondoltam megosztani a blog olvasóival, pár oldalas ingyenes betekintést nyújthat a kiadó honlapja itt. A De Monfort University és a Leeds University szerkesztői a kétezres évek első nagy fesztiválokat elemző-összefoglaló kötetét válogatták össze. 

 

Egy szó és jelentése

A fesztivál szót ma már számtalan eseményre használjuk, sok olyan esemény is viseli amit a szakmai körök, fesztiválszövetségek szerint aligha tartozik a fesztiválok közé. Nem árt ha tudjuk, hogy hogyan alakult ki és mit jelent valójában a fesztivál szó. Figyelem, ismeretterjesztés következik!

A fesztivál kifejezés a latin festivus, fiesta, festa szavakból alakult ki, eredetileg ünnepi játékokat, ünnepi előadássorozatot jelentett. Angol és francia közvetítéssel terjedt el, mai alakját a fest, feast, festive szavakból (jelentése: lakoma, vendégség, ünnep, ünneplés) nyerte el, megőrizve ezek jelentésének ünnep, ünneplés jellegét. Mai ismereteink szerint a fesztivál kifejezés mint főnév az 1580-as években bukkant fel először (Harper 2001). A fesztivál szó használatának általános elterjedése azonban csak a 18. században figyelhető meg, legalábbis erre következtet Smith a „Gentlemans’ Magazine”-ban megjelent helyi fesztiválokról szóló leírásokból (Smith 1982:159).

 

A fesztiválok felfedezése

 

A fesztivál tudományos meghatározásának igénye viszonylag későn bukkan fel és összefügg a kulturális (vagy szociál-) antropológia megjelenésével, ezen belül a közösségek belső működésének vizsgálatával. A közösség mítosza a 19. században alakult ki, jellemzően a hagyomány, a stabilitás, az egymásrautaltság és a kollektív emlékezet fogalmaival írták le (Tóth 2002). Az urbanizálódás folyamata során a városba költözők úgy érezték, elveszítettek valamit, megszakadt a társadalmi emlékezés folyamata. Ezt felismerve és részben saját magukon tapasztalva a kutatók fokozott érdeklődéssel fordultak a népi kultúra és hagyományainak tanulmányozása felé.

 

A közösségi lét átalakulását felismerve a 19. századi kulturális antropológusok először a természeti népek életmódját, közösségeit, ünnepeit kezdték kutatni. Ennek tanulmányozására a természeti népek közösségeivel való többéves együttélés során gyűjtöttek információt. Úgy gondolták, hogy a még fellelhető archaikus közösségek tanulmányozása közelebb visz a szokások, az ünnep, az identitás és a közösség mai jelentőségének megértéséhez. Az ünnep és az identitás mellett a rítus volt az a közösségi cselekvés, amit az antropológiai kutatások előszeretettel állítottak vizsgálatuk középpontjába. A preindusztriális kultúrák ünnepi (vallási és mágikus) rítusairól készült leírások meghatározólag hatottak az ünnepről alkotott modern tudományos nézetekre. A rítus fogalma – bár ma sem egységes – történetileg megfigyelve ismétlődő, kódolt, gyakran ünnepélyes cselekvések együtteseként terjedt el, amely valamilyen esemény vagy változás társadalmi jelentését fejezi ki (Gennep 2007; Marót 1940). Dömötör Tekla (1964) frappáns egyszavas kifejezéssel szokáscselekménynek nevezi a rítust.

 

Az archaikus közösségek életének kutatása és a tapasztalatok elméleti feldolgozása, szintetizálása után fordultak a kutatók a még élő népi közösségek, hagyományok kutatása felé. Kodály Zoltán és Bartók Béla zenei gyűjtéséhez hasonló kutatások indultak a népi hagyományok különböző területein (Szendrey 1948; Újvári 1969; Dömötör 1974). Ez sok esetben már nem a megélt hagyomány rítusainak megfigyelését és leírását jelentette, hanem a még élő személyek (adatközlők) emlékezetből elmondott beszámolóinak feljegyzését, versek, szokások leírását, táncok felvételét. A kulturális antropológiai kutatások következő terepe a mai életmód rítusainak vizsgálata lett. Ez egyfelől jelenti a ma létező ünneplési szokások leírását (pl. Bodó 2004), másfelől konfliktusok leírására is módot ad például a városba kerülő falusi emberek életmódjáról (Jovanovic 2005). A modern közösségtanulmányok két csoportra oszthatók (Arsenbenrg 1954: 122): az egyik csoportban a közösség mint működő helyi társadalom leírása, bemutatása a cél; a másik csoportban a közösséget mint szociális közeget, keretet használják valamilyen probléma leírásához. A fesztiválok mindkét megközelítésben értelmezhetők. Az első esetben a fesztivál a helyi közösség ünneplési gyakorlatának részeként és a konformitáshoz való viszonya alapján írható le, utóbbi esetben a fesztivál közösségi kapcsolatrendszere, beágyazottsága révén kutatható.

 

Egy fogalom változatai

 

Az előzőekben bemutatott tudománytörténeti fejlődési folyamat során alakult ki a fesztivál mai szociológiai-kulturális antropológiai fogalma, melynek axiómája, hogy minden társadalom fordít valamennyi időt az ünnepekre, az ünneplésre, minden közösségnek és csoportnak megvannak a maga különleges jelentőségű ünnepi alkalmai, rítusai. Ezek kapcsolódhatnak az évszakok változásihoz, társadalmi szerepek változásához, történelmi események évfordulóihoz stb. Ezeket a közösen megünnepelt különös jelentőséggel bíró visszatérő alkalmakat nevezi fesztiválnak Robert Jerome Smith (1982: 159). E fogalom érvényessége a közösség körében biztosított, alapvetően a helyi társadalom szintjén létező ünnepek és egyéb – igen gyakran egyházi vagy népi eredetű – ünnepi alkalmak említhetők példaként.

 

Anélkül, hogy tudományos fejtegetésekbe bocsátkoznék, fontos, hogy a fesztiválokat a kultúra tág értelmében egyfelől az ünnepléskultúra részeként másfelől játékformaként értelmezem és ezen belül két szűkebb csoportját különítettem el. A művészeti fesztivál elnevezést a kizárólag művészeti tematikára épülő programot bemutató és hivatásos művészeket felvonultató fesztiválokra tartom fenn. Ez történetileg az elitkultúrára utal és az ebbe a kategóriába eső fesztiválok ma is az elitkultúra részének tekinthetők.

 

 

Elkülönülnek a fesztiválok csoportján belül is, érdekképviseleti szervezetük a Művészeti Fesztiválok Szövetsége, tagjaik száma 2015-ben 38. Az általam kulturális fesztiválnak tekintett fesztiválok tematikájának lényegi, de nem kizárólagos eleme a művészeti program, hivatásos művészek is fellépnek, de műkedvelőknek is lehetősége van bemutatkozásra, e fesztiválok főleg a Magyar Fesztiválszövetség tagjai. Azokat a fesztiválokat, melyek a fesztiválfogalomnak megfelelnek, de tematikájukban nem lényegi elem a művészeti program, nem lépnek fel hivatásos művészek és nem határozhatók meg a fesztivál művészeti műfajai a tágabban értelmezett ünnepléskultúra részének tekintem, de természetesen fesztiválnak tartom.

 

Összegezve

 

A fesztivál fogalmáról összegzésképpen elmondható, hogy a szó a középkor végén alakult ki, jelentésének elterjedése a 18. századra tehető, természetes módon sokáig csak a köznyelvben volt jelentéstartalma. Az archaikus közösségekre irányuló antropológiai kutatások és a cultural studies tűzte ki célul a közösségi-társadalmi élet fogalmainak (rítus, ünnep, szubkultúrák) tisztázását, majd a rítus mai társadalomban való megjelenési formáinak vizsgálata vezetett el a fesztivál fogalom kialakításához. A fesztiválok elmúlt évtizedekre tehető globális elterjedése azonban új megközelítéseket is kiváltott. Az 1990-es években a turisztikai, várospolitikai és marketing megközelítés is elvezetett egy más típusú fogalomalkotáshoz, melyet sajátosságainál fogva gyakorlatias szempontok vezéreltek. Ide tartozik a különböző kormányok, minisztériumok, támogató alapok legújabb törekvése, hogy valamilyen formában fogalmilag meghatározzák a támogatandó fesztiválok körét, sajátosságait és azokat a célokat és funkciókat, amiket támogatni kívánnak. A tudományos fogalomalkotási törekvéseket a mai közösségi viszonyokra alkalmazva a fesztivál egy rendszeresen ismétlődő, rituális eseményekből álló tematizált ünnep, amely bemutatja a résztvevők alkotta közösség által vállalt identitást, alapértékeket és világlátást. A résztvevők azért kapnak hangsúlyt, mert napjainkban a fesztiválok nem csak azért fontosak az össztársadalom számára, hogy a helyi közösség számára biztosítsák az identitás kifejezésének és megerősítésének lehetőségét, hanem azért is, hogy a látogatók alkotta közösség számára is lehetőséget biztosítsanak ehhez. Az ünnep hangsúlyozása pedig azért nyomatékos, mert ezzel utalok az ünnep kultúraformálásban betöltött szerepére és játékformából eredő tulajdonságaira. A tematizálás lehetősége pedig alapvető keretet biztosít a szocializációs folyamatokra.

A hivatkozások a könyvben elérhetők: 
 

A könyvet megrendelheted kedvezményesen, közvetlenül a kiadótól! <-- Erre a linkre kattintva! 










 

 

Év végén - év elején

Az év végi ünnepi asztal rendszerint akaratlanul is alkalmat ad az áttekintésre, olykor pedig hosszabb időszakok átgondolására is. A fesztiválok esetében úgy tűnik az elmúlt huszonöt év lezárt egy időszakot, rendszerváltozás dinamizáló, kapunyitó hatása révén létrejöttek azok a fesztiválok melyek meghatározzák a fesztiválszezont és piacot. Ennek megvan a maga társadalmi és gazdasági magyarázata.

Milliók szórakozása - Hová tart a magyar fesztiválpiac?

2015. január első napjaiban arra kért a PORTFOLIO.HU pénzügyi és gazdasági portál hogy röviden összegezzem merre tart a magyar fesztivál piac. A cikk 2015. január 7-én jelent meg, alább a rövidített változata olvasható, a teljes cikk itt olvasható (regisztráció után).

Társadalmi szempontok

A cikkben szó van arról, hogy az elmúlt huszonöt évben alaposan átalakult a magyarországi fesztiválok világa, a konformitás alakításában játszott társadalmi szerepük alapján négy főbb csoportba sorolhatók ezek az események:

• A hagyományos (ellenkultúra kialakulásakor már létező) műfajokat bemutató, régi konform fesztiválok(pl.- Tavaszi Fesztivál, Szegedi Szabadtéri Játékok). Ezek szervezői főleg önkormányzati vagy helyi - közművelődési - intézményi kötődésűek, ezért a szervezők autonómiája alacsony, a használt szimbólumok kevésbé innovatívak, a helyi kötődést hangsúlyozzák, kevésbé artikulált koncepciójuk középpontjában a művészet és a kultúraközvetítés áll általában, a közvetített értékek inkább instrumentálisak, fő társadalmi funkciójuk a szórakoztatás és jellemző a hagyományos turisztikai szerepvállalás.
• Az alternatív pop-rock zenei programot középpontba állító új konform ifjúsági fesztiválok. Ezek az ifjúsági korszakváltás és kulturális paradigmaváltás révén mára teljesen elfogadottá váltak a társadalom számára, ezért indokolt az új konform elnevezés (EFOTT, Volt, Campus Fesztivál, SZÍN, Sziget). Ezek dramaturgiája kevés különbözőséget mutat, főleg pop és rockzenét bemutató ifjúsági fesztiválok, melyeket magas autonómiával bíró független szervezők szerveznek, koncepciójuk átgondolt és ifjúságközpontú, a közvetített értékek inkább expresszív jellegűek, szimbólumaik főleg innovatív betűképek, társadalmi funkciójuk a kortárs csoportokban zajló szocializációs folyamatok és az ifjúsági kultúra megerősítése;
• az alternatív kultúra mellett az 1970-es évekbeli táncház mozgalomra, más helyi hagyományok megújítására és a műfajok keveredésére épülő hagyomány rekonstrukciós fesztiválok, melyek tipikusan őszművészeti fesztiválok (pl. Művészetek Völgye, Vidor Fesztivál). Ezek szimbólumai természeti képeket tartalmaznak (csiga, napraforgó), szervezőinek autonómiája középszintű, erős a közösségi kapcsolódás, társadalmi funkciójuk a helyi identitás és kulturális örökség figyelem középpontjába állítása, megújítása, közösségi élmény és a "szendvics" funkció (könnyebb műfajok közé csomagolt nehezebben emészthető műfajok bemutatása, beavatás).
• Az állandó új utakat kereső nonkonformista fesztiválok. Ezek vizuális üzenete avantgard, főleg kortárs tánc és színház és audiovizuális műfajokat mutatnak be, a szervezők autonómiája magas, a vállalt értékek főleg individualisták, a koncepció középpontjában a kortárs művek bemutatás áll, társadalmi szerepük a művészet megreformálása.

Ezek a kulturális konformitás alapján meghatározott típusok más-más szerepet töltenek be a társadalom alakításában: a régi konform fesztiválok emlékeztetnek és életben tartják a kulturális emlékezetben fellelhető értékeket, a hagyomány rekonstrukciós fesztiválok megújítani és megújítva megőrizni igyekeznek a kulturális értékeket, az új konform fesztiválok szándéka az új konform ifjúsági kultúrát megerősíteni és trendjeit követve tartósan elfogadottá tenni, míg a nonkonform fesztiválok a kultúra megreformálására törekednek. Ennek megfelelően a maguk szintjén és eszközeivel a mai fesztiválok fő társadalmi hatása a konformitás alakításában van.

Gazdasági szempontok

A gazdasági eredmények szempontjából természetesen a turizmus jelenti az első szempontot, melyben a régi konform, az új konform és a hagyomány rekonstrukciós fesztiválok egyaránt részt vesznek, ellentétben a nonkonform fesztiválokkal. Megjegyzendő azonban, hogy piaci alapon gyakorlatilag csak az új konform fesztiválok képesek működni. A mai újkonform ifjúsági fesztiválok úgy váltak látogatószámban a legnagyobbakká, hogy szinte az kialakulásuktól kezdve a saját lábukon kellett állniuk, ezért az egész fesztiválpiac számára meghatározók a gazdasági eredményeik alakulásában megfigyelhető trendek. A legtöbb kultúragazdasági tanulmány szem előtt tartja a fesztiválok esetében a látogatószám elemzését és az összköltség alakulását. A Sziget esetében egy diagramon ábrázolva látható, hogy a látogatók száma az 1990-es évekbeli gyors növekedést követően 2001 óta 12 éven keresztül a 350-390 ezres tartományban mozgott, míg a költségek dinamikusan növekedtek, különösen 2001. és 2008. között. Ebben az időszakban a Szigetre egyre többet költöttek a szervezők, a rendezvény szándékuk szerint minőségileg fejlődött, minőségi termékké vált, miközben igen erős inflációs hatás is érvényesült, ami nominálisan kissé drágította a minőségfejlesztési törekvéseket.  

A látogatószám és a költségvetés összevetésén túl azonban érdemes azt is szemügyre venni, hogy mennyibe kerül egy látogató szórakoztatása, amit a szakirodalomban cost per thousand-nak nevezett (CPT) mutatóval kaphatunk meg. Az összevetés alapján egy látogató szórakoztatása például a 2014 évi Sziget Fesztivál esetében 8 795 forintba került, ami a fesztiválok között egyáltalán nem mondható magasnak, bár a napijegy 16 000 forintba került (ez a szám egy látogató egy napi szórakoztatására vonatkozik).

Idősíkon szemlélve a CPT mutató alakulását egyfelől visszaköszönnek a fentebb elmondottak, azzal a különbséggel, hogy 2006-2008 között volt a legmeredekebb az egy főre jutó költségek növekedése, előtte és utána gyakorlatilag egy (a képen feketével jelölt) trendvonalat követ a CPT alakulása egészen 2013-ig, amikor a valószínűleg lélektanilag is meghatározó 9000 Ft/látogató fölé ugrott a mutató. Ezt a realizált veszteségek is visszajelezték. Ez a két kitörési időszak (2006-2008 és 2013) a józan gazdasági elvárásoktól való elrugaszkodásra utal. Mindkét esetben a minőségre törekvés volt a fő motívum, ez jellemezte a döntéshozást, ami önmagában méltánylandó szempont, hiszen jobb kiszolgálást eredményezhet, ugyanakkor a minőségre való törekvés árfelhajtó hatását csak 2001-től 2005-ig tolerálta a piac, az utána következő három évben és 2013-ban nem. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a kibővített szolgáltatások túlmutattak a látogatók igényein. A 2014-es év valóban a fordulat éve volt, amit jelez a zöld vonal visszafordulása. A költségeket úgy növelték ugyanis a szervezők, hogy  a látogatószám még nagyobb mértékben nőtt, tehát olyan beruházásokat eszközöltek, melyek a nagyobb látogatószám révén meg is térültek.

Hogyan tovább?

Fentiek alapján felmerül a kérdés, hogy milyen jövő vár a piaci alapon működő újkonform fesztiválokra e példa alapján? A szervezők egyfelől választhatják az előre menekülés útját; több néző nagyobb bevételt hoz, ugyanakkor a nagyobb látogatószám a legtöbb fesztivál esetében csak ésszerűsítések árán érhető el, amit nem biztos, hogy tolerál a piac. Aki követi a változásokat, az észrevehette, hogy a Sziget, a Balaton Sound, a Volt, a B.my.Lake évről évre folyamatosan újít, de már nem is annyira zeneileg, hanem inkább olyan attrakciókkal, mint például a kortárs építészek fából készült koncepciói, míg más fesztiválok a pszichedelikus élmény fenntartásával erősítenek rá a hétköznapokból való kilépésre. Közös az újításokban a fesztivál céljának és koncepciójának pontosabb azonosítása és azok hangsúlyozása a fesztivál vizuális megjelenésében. Ezzel lehet különbözni az átlagtól, hiszen az átlagos fesztiválok jellemzően nem fogalmazzák meg pontosan a fő céljaikat, üzenetüket, hovatovább missziójukat. A gazdasági eredmények tekintetében pedig az újkonform fesztiválok marketing központú működése lehet a példa más fesztiválok számára. Ez természetesen nem minden esetben azonnal és egyszerűen megvalósítható, de talán érdemes törekedni rá.