Az utolsó pszichedelikus szubkultúra fesztiváljai

Általában nem könnyű válaszolni arra a sokat feltett kérdésre, hogy melyik fesztivál volt idén a legnagyobb újdonság? A nyár elmúltával a jelöltek száma most már végleges, 2014-ben azonban azt hiszem legalább két ilyen fesztivál van. Egy a hazai nézőknek és egy a külföldieknek. Had tegyem rögtön hozzá, hogy sajnos. Azért sajnos, mert a fesztiválok hazai látogatói kevésbé érzik magukénak a többségében külföldiek által látogatott fesztiválokat és a szervezők nyilatkozataiból is jól érezhető, hogy ennek főleg anyagi okai vannak. Általában a 10-30%-nál nagyobb külföldi jelenlét mellett tartott fesztiválok már jelentős nemzetközi vonzerővel rendelkezőnek nevezhetők, 40-50% felett azonban már kiváltják a hazai nézők diszkomfort érzését. Most a külföldiek által leginkább látogatott rendezvények küzül elemzem az egyik legérdekesebbet.

Az 1968-as hippi kultúra nemzedéke élete során hamar visszatért a "normális" állampolgári lét sűrűjébe és e nemzedék tagjai maguk váltak gyermekeik rendhagyó törekvésinek legfőbb ellenzőivé. A hippi nemzedék valójában a baby boom koszak (1946-64) szülötteit takarja, míg gyermekeik az X generáció tagjait alkotják. Leginkább az X generáció (1965-80) valósította meg életmódjával szüleik feledésbe merült - hippi identitáshoz kapcsolódó - céljait. Ugyanakkor a az Y gereráció (1980-95) már belenőtt az ifjúsági kultúra általánossá válásába. Ebben a késő modern időszakban kevés szubkultúra élte meg a 21 századot, s e kevesek közül is a legnagyobb a Goa szubkultúra, melyet Rácz József és Geresdi Zsolt részletesen elemez közös írásukban. A Goa szubkultúra valóban az egyik legszélesebb bázison nyugvó underground csoport, tagjai a pszichedelikus mozgalom utolsó hírnökei.

Magyarországon alapvetően három fesztivál volt e körbe sorolható 2014-ben, s mivel mindháromnak ugyanazok a szervezői, egy komoly nemzetközi próbálkozásról beszélhetünk. A legismertebb talán az Ozora Fesztivál, de az ismertség ez esetben visszás alapokon nyugszik a kábítószerhasználat problémái miatt. 

Kisebb hírverés támogatta volt a Sun Fesztivált és még kisebb a Spirit Base Fesztivált. S bár e három fesztivál lényegében importált franchiseként viselkedve működött, ennek ellenére tízezrek váltották meg - a főleg euróban megvásárolható jegyüket - és vetették bele magukat a pszichedelikus fesztivál-élménybe. 


Mindazonáltal az utóbbi években nem a Sziget Fesztiválon volt a legnagyobb arányú külföldi részvétel, hanem a Goa szubkultúra e három hazai rendezvényén.

Ezek közül is kiemelést érdemel a Sun Fesztivál, amely 2013-ban az egyik  legnagyobb újdonság volt, 2014-ben pedig lényegesen átgondoltabb lett. Ennek több oka van. Legelőször is olyan hátrányos helyzetű megyében rendezik meg (Nógrád), ahol emberemlékezet óta nem volt nagyobb fesztivál. A konkrét helyszíne pedig Csobánkapuszta, tökéletesen kiépítetlen turisztikai célállomásként volt megtalálható a térképen - legalábbis eddig. Egy pont. Ugyanakkor a goás fesztiválok drogproblémáit javarészt levetkőzve úgy tudott családbarát irányba továbblépni a Sun, hogy azzal vonzóvá tette magát a magyar családok számára is. Kettő pont.

Végül had említsem meg, hogy a helykihasználás előnyeivel és a művészeti kísérletezés megtartásával kompenzálták az infrastruktúra hiányosságait. Három pont. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a fesztivál hangulat nagyon ritka, ma már az új-konform ifjúsági fesztiválokon, de a Sun ebből a szempontból is kiemelkedik az átlagból akkor jöhet a négy pont. Az általában neohippinek kategorizált fesztiválok közül a Sun abból a szempontból is érdekes, hogy talán a legteljesebben tudta megvalósítani a béke, szeretet, egység és tisztelet jelszavát (Peace Love Unity Respect, PLUR) és egyúttal az elektronikus zene hangjait kiegészítette a természetes zajokkal és zenékkel, kifejezetten megkapó látványelemekkel. Mindezekért kijár az öt pont.

Mindezek ellenére véleményem szerint minden fesztivál számára alkalmazható mintának mégsem lehet tekinteni a Sun-t vagy a másik két goás társát. Ennek több oka van. Először is a kizárólagos elektronikus zene kizárja a látogatók több mint felét. Másodszor a lakott területtől mért nagy távolság kivételes, más településen nem könnyen kialakítható, ugyanakkor mégis hozzáférhető (főút) helyszínt biztosít.



Ugyanakkor vannak olyan elemei is a fesztiválnak ami mások számára is megoldást jelenthet az unalmassá/megszokottá válás elkerülése érdekében. Az alkalmazott művészeti projektek és vizuális elemek annyira érdekessé tették ugyanis a fesztivált, hogy már pusztán emiatt is érdemes volt meglátogatni. Bár természetesen nem elvárható, hogy minden fesztiválon indiai, hindu vagy buddhista szimbólumok uralják a vizuális képet, a magyar szimbolika elemei szintén bevethetők lehetnének. S valljuk be a PLUR elvek alapján a fesztiválhangulat garantált, sokkal inkább mint más új-konform ifjúsági fesztiválokon. 

A goa szubkultúra kellő támaszt jelent a fesztivál küldetésének, alapelveinek és céljainak megfogalmazásához, ami abból a szempontból mindenképpen követendő, hogy az átlagos fesztiválok nem fogalmazzák meg fő céljaikat, üzenetüket, hovatovább missziójukat. Márpedig e nélkül bajosan lehet egy fesztivált az érett kulturális piacon megújítani, vonzóvá tenni.