A fesztiválok gazdasági eredményeit a sajtóban előszeretettel ítélik meg pusztán a pénzügyi egyenleg alapján. A hatékonyság fő szempontja a nagyobb fesztiválok esetében azonban nem csak az, hogy mennyi a költségvetés főösszege, hanem az is, hogy mennyien látogatták meg az adott eseményt. Ebből a szempontból természetesen előnyben vannak azok a helyszínek ahol a közönség megszámolására van objektíven mérhető módszer (pl. jegy) és hátrányban azok ahol sok az ingyenes program (pl. Vidor Fesztivál), jó tudni azonban, hogy a fesztiválok többségének van ingyenes programja.
A 2014. évi Sziget Fesztivál például 3,65 milliárd forint rekord költségvetéssel működött és ért el részvételi csúcsot jelentő 415 000 fős látogatói számot. Ezek az eredmények véleményem szerint jól mutatják a fesztivál pozicionálásában bekövetkezett változásokat. A lenti ábrán jól látható, hogy a látogatók száma 2001 óta 12 éven keresztül a 350-390 ezres tartományban mozgott, míg a költségek dinamikusan növekedtek, különösen 2001. és 2008. között, sokkal dinamikusabban mint azelőtt vagy azután.
Lényegében azt lehet mondani, hogy ebben az időszakban a Szigetre egyre többet költöttek a szervezők, a rendezvény szándékuk szerint minőségileg fejlődött, minőségi termékké vált, miközben igen erős inflációs hatás is érvényesült, ami nominálisan kissé drágította a minőségfejlesztési törekvéseket.
A látogatószám és a költségvetés összevetésén túl azonban érdemes azt is szemügyre venni, hogy mennyibe kerül egy látogató szórakoztatása, amit egy, a szakirodalomban cost per thousand-nak nevezett (CPT) mutatóval egyszerűen megkapunk. Az összevetésből könnyen kiderül, hogy egy látogató szórakoztatása például a 2014 évi Sziget Fesztivál esetében 8 795 forintba került, ami a fesztiválok között egyáltalán nem mondható magasnak, bár a napijegy 16 000 forintba került. Tegyük halkan hozzá, hogy ez a szám egy látogató egy napi szórakoztatására vonatkozik - megígérve, hogy a látogatószám számításra még egy későbbi bejegyzésben visszatérek.
Idősíkon szemlélve a CPT mutató alakulását egyfelől visszaköszönnek a fentebb elmondottak, azzal a különbséggel, hogy 2006-2008 között volt a legmeredekebb az egy főre jutó költségek növekedése, előtte és utána gyakorlatilag egy (a képen feketével jelölt) trendvonalat követ a CPT alakulása egészen 2013-ig, amikor a valószínűleg lélektanilag is meghatározó 9000 Ft/látogató fölé ugrott a mutató. Ezt a realizált veszteségek is visszajelezték. Ez a két kitörési időszak (2006-2008 és 2013) a józan gazdasági elvárásoktól való elrugaszkodásra utal. Mindkét esetben a minőségre törekvés volt a fő motívum, ez jellemezte a döntéshozást, ami önmagában méltánylandó szempont, hiszen jobb kiszolgálást eredményezhet, ugyanakkor a minőségre való törekvés árfelhajtó hatását csak 2001-től 2005-ig tolerálta a piac, az utána következő három évben és 2013-ban nem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kibővített szolgáltatások túlmutattak a látogatók igényein.
Lényegében azt lehet mondani, hogy ebben az időszakban a Szigetre egyre többet költöttek a szervezők, a rendezvény szándékuk szerint minőségileg fejlődött, minőségi termékké vált, miközben igen erős inflációs hatás is érvényesült, ami nominálisan kissé drágította a minőségfejlesztési törekvéseket.
A látogatószám és a költségvetés összevetésén túl azonban érdemes azt is szemügyre venni, hogy mennyibe kerül egy látogató szórakoztatása, amit egy, a szakirodalomban cost per thousand-nak nevezett (CPT) mutatóval egyszerűen megkapunk. Az összevetésből könnyen kiderül, hogy egy látogató szórakoztatása például a 2014 évi Sziget Fesztivál esetében 8 795 forintba került, ami a fesztiválok között egyáltalán nem mondható magasnak, bár a napijegy 16 000 forintba került. Tegyük halkan hozzá, hogy ez a szám egy látogató egy napi szórakoztatására vonatkozik - megígérve, hogy a látogatószám számításra még egy későbbi bejegyzésben visszatérek.
Egy gazdasági mutató és ami mögötte van
Idősíkon szemlélve a CPT mutató alakulását egyfelől visszaköszönnek a fentebb elmondottak, azzal a különbséggel, hogy 2006-2008 között volt a legmeredekebb az egy főre jutó költségek növekedése, előtte és utána gyakorlatilag egy (a képen feketével jelölt) trendvonalat követ a CPT alakulása egészen 2013-ig, amikor a valószínűleg lélektanilag is meghatározó 9000 Ft/látogató fölé ugrott a mutató. Ezt a realizált veszteségek is visszajelezték. Ez a két kitörési időszak (2006-2008 és 2013) a józan gazdasági elvárásoktól való elrugaszkodásra utal. Mindkét esetben a minőségre törekvés volt a fő motívum, ez jellemezte a döntéshozást, ami önmagában méltánylandó szempont, hiszen jobb kiszolgálást eredményezhet, ugyanakkor a minőségre való törekvés árfelhajtó hatását csak 2001-től 2005-ig tolerálta a piac, az utána következő három évben és 2013-ban nem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kibővített szolgáltatások túlmutattak a látogatók igényein.
Egyszerűen megunják a változatlan formában fenntartott eseményeket a látogatók. Éppen ez lehet a Sziget számára a kiút: újból érdekessé válni. Aki követi a változásokat az észrevehette, hogy a Sziget az utóbbi években folyamatosan újít, de már nem is annyira zeneileg, hanem inkább olyan attrakciókkal, mint például a kortárs építészek fából készült koncepciói.
Összegzés
A fenti elemzés és főleg a CPT mutató alapján azt állítom, hogy a Sziget Fesztivál gazdasági mutatói 1997 óta ugyanabban a trendvonalban mozognak és változatlan koncepció mellett várhatóan, csak akkor zár gazdaságilag pozitív eredményt, ha a trendvonal alatt tervezi tartani a CPT mutatót.
Ezúttal csak a fesztivál költségvetését és látogatói számát elemeztem, de nem került szóba az, hogy mit jelent Magyarország gazdaságának a Sziget, de erről majd legközelebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése