Új konform

Interjú

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. november 29-i számában.

Öröm számomra, hogy Molnár Csaba tudományos újságíróval, beszélgethettem egy őszi délután. Az örs vezér téri Árkádban ültünk le egy kávé mellett. Köszönöm szépen!

Az interjú itt olvasható a lap engedélyével (köszönet érte!):

Hogyan került kapcsolatba a fesztiválok kutatásával?

- Debrecenben dolgoztam színházi menedzserként, ami akkoriban újszerű dolog volt. Ekkor kezdtem a színház kialakulásának történetét kutatni, és csakhamar világos lett számomra, hogy a színház és a mai fogalmaink szerint fesztiváloknak nevezhető össznépi ünnepek egy tőről fakadnak. Idővel aztán átfordult az érdeklődésem, és a fesztiválok története kezdett foglalkoztatni. Ismereteim szerint ugyanis átfogó módon még senki nem dolgozta föl a fesztiválok kialakulásának folyamatát, és történetét.

- Ma rengeteg eseményt hívnak fesztiválnak, amelyek, legalábbis első látásra, nem is hasonlítanak egymásra. Az ön értelmezésében mi tekinthető fesztiválnak?

- A fesztivál össznépi ünnep. A régi korok ünnepei a helyi közösség minden tagját igyekeztek bevonni az ünneplésbe, elsődleges volt, hogy a résztvevők emelkedett hangulatban ünnepeljenek, megfeledkezzenek a hétköznapokról, és mindez boldogság élményt okozzon számukra. Ezek a kulcstényezők, de emellett fontos szempont, hogy hosszan, általában több napig tartson egy fesztiválnak nevezett esemény és a résztvevők jellemzője a közös világlátás.

- A könyvben az ókori ünnepeket a modern fesztiválok előképeiként mutatja be. Mennyiben feleltethetők meg ezek egymásnak, és miben különböznek?

- Nem nevezném fesztiválnak az antik ünnepeket, ez az analógia mindössze utólagos kreáció. Ők maguk biztos nem használták ezt a szót, hiszen az csak az 1500-as évek végén jelent meg, és a XVIII-XIX. században vált elterjedté. Az ókori ünnepekben is alapvető volt ugyanakkor az össznépi jelleg, és a résztvevők boldogságélménye is hasonló lehetett a mai fesztiválok látogatóinak hangulatához. Az ókori és középkori ünnepek eszmeiségében ugyanakkor hangsúlyos volt a valláshoz és a liturgiához való kapcsolódás.

- Hogyan alakultak ki a polgári ünnepek, fesztiválok, amelyekben nem a vallás volt a fő szervező erő?

- Ez egybeesett a művészet individualizációjával. A reneszánsztól kezdve előtérbe kerültek a művészek, ekkortól vált fontossá a műveket előállító művész személye. A kora középkorból alig maradtak fenn a zeneszerzők neve, akkoriban mindössze ügyes mesterembereknek számítottak a társadalomban, és nem tartották becsben őket. A XVI. századtól kezdve a művészetet kedvelő közönség felfedezte a művészeket, majd a XIX századra megjelentek a szinte vallásos imádattal körüllengett sztárok. A vallásos ünnepek pedig egyre inkább polgári ünnepekké váltak.

- Kik alkották akkoriban a közönséget? Az elit tagjai vagy éppen a szegények?

- A régi korok ünnepeinek lényege volt, hogy mindenki jelen legyen, a teljes közösség, a helyi társadalom minden rétege. Ebből a szempontból is párhuzamba állíthatók a mai fesztiválok és a régebbi korok hasonló rendezvényei. A középkorban még az uralkodó részvételével megtartott ünnepeken is jelen lehetett mindenki, a városi felvonulásokban részt vett az egész város lakossága. A felvilágosodás idején aztán az arisztokrácia egyre jobban elvonult a köznép közeléből, és lehetőleg a látókörükből is. Kettéváltak az udvari és a népi ünnepek. Az arisztokrácia ünnepei tekinthetők a művészeti fesztiválok közvetlen előképének. Emiatt az első, tisztán művészeti seregszemlék (például az 1876-ban alapított Bayreuthi Ünnepi Játékok) látogatói között szinte kizárólag az uralkodó és gazdasági elit tagjait találjuk. Ezeken a közönség nem vehetett semmilyen módon részt az játékban, az operákat szinte pisszenés nélkül illett végighallgatniuk a résztvevőknek. Az interaktivitás megmaradt a helyi polgárság által életre hívott városi ünnepek jellegzetességének.

- Ezek szerint az első művészeti fesztiválok, zártságukból fakadóan, éppen ellenpontjai voltak a mai megfelelőiknek. Hogyan változott meg az idők folyamán a közönség összetétele?

- A XIX. század végétől az első világháborúig szinte kizárólag a komolyzene (főként az opera) köré szerveződött művészeti fesztiválokat rendeztek, és ezek közönsége továbbra is a társadalom felsőbb rétegeiből került ki. A két világháború között jöttek létre az első filmfesztiválok. Minthogy a filmek, az operákkal ellentétben, a kevésbé tehetős néposztályok fő szórakozási lehetőségeit jelentették, a filmfesztiválok is érdekelhették őket. Csakhogy kezdetben ezeken főként a szakma vett részt, sok esetben teljesen zártak maradtak a laikus közönség elől, akik szerepe a rajongásra (pl. Cannes-i bevonulás a vörös szőnyegen) korlátozódott. A filmfesztiválok akkoriban elsősorban a művek szakmai bírálatáról, megmérettetéséről szóltak.

- Az operafesztiválokon is versengtek egymással a zeneművek?

- Igen, a kompetíció mindig is az ünnepek középpontjában állt. Noha nem mindig mondták ezt ki, nem mindig adtak fizikai díjat a győztesnek, mindenki tudhatta, hogy melyik mű volt a legjobb, melyik aratott leginkább sikert, tehát melyik győzött. A nézők mindig értékelnek, és a kulturális emlékezet megőrzi a kimondott vagy kimondatlan győzteseket, a jelentős formátumú alkotókat.

- Mikor jöttek létre az igazán széles tömegeket vonzó művészeti események?

- A nyílt filmfesztiválok a második világháború után teljesedhettek ki. A nagyközönség felé való nyitás pedig újra az össznépi ünnep irányába mozdította el a fesztiválokat, és ezzel a művészeti rendezvények újra nagyobb játéklehetőséget biztosítottak a résztvevőknek (amelyektől évszázadokkal korábban elindultak). Létrejöttek azok a filmfesztiválok, amelyek akár több ezer ember részvételével tartanak tengerparti vetítéseket, mint a spanyolországi San Sebastian-i Filmfesztiválon, vagy több tízezernek mint a Berlinale-n. Ezzel párhuzamosan jöttek létre a városi fesztiválok. A második világháború után, a XX. század közepén az európai városok fellélegeztek, és szerették volna megújulásukat a külvilág felé is jelezni. 1952-ben létrejött az Európai Fesztiválszövetség, amely tizenöt európai fesztivál szervezőit fogta össze. E rendezvényeken még mindig komolyzene csendült föl, de már a széles közönség számára is elérhető módon. A városok főterein rendeztek koncerteket, műemlékek közelségét használták ki.

- Mikor jelent meg a könnyűzene a fesztiválokon?

- Sok rendezvény eredetileg komolynak nevezhető (mondhatni régi konform) zene köré szerveződött, majd a változó igények hatására, leginkább a dzsessz és a swing közvetítésével, lassan könnyűzenét is a programjára tűzött. A Montreux-i Dzsesszfesztiválon kezdetben kizárólag dzsesszelőadók léptek föl, később viszont egyéb műfajok is megjelenhetnek. A hatvanas években azonban a mégiscsak komolyzene-centrikus városi fesztiválok már nem elégíthették ki a társadalmi viszonyokkal elégedetlen fiatalok kitörést, ellenkultúrát kereső vágyait. A könnyűzenei fesztiválok mégsem Európában, hanem Amerikában jelentek meg, és onnan terjedtek át kontinensünkre.

- Azt mindenki tudja, hogy az első ilyen a woodstock-i fesztivál volt. De ennek létrejötte mennyire volt lázadás a fennálló társadalmi rendszerrel szemben, és mennyire volt éppen e gazdasági rendszer szereplőinek leleményes üzleti vállalkozása?

- A fiatalokat a kötöttségektől való megszabadulás vágya és a társas boldogság ígérete vonzotta oda, de senki sem tűzte azt a zászlajára, hogy most rendezünk egy óriási eseményt, amely aztán évtizedekre felbolydítja majd a társadalmat. Ez alapvetően üzleti vállalkozás volt, amely találkozott a hippikultúra azon igényével, hogy legyenek közös ünneplést és találkozást biztosító tömegrendezvények. A legenda szerint a szervezők feladtak egy újsághirdetést a következő szöveggel: "Négy fiatalember korlátlan anyagi lehetőségekkel befektetési lehetőséget keres”. Eredetileg stúdiófelvételt szerettek volna készíteni, és a fesztivál szervetésének ötlete csak később körvonalazódott. Ők a valós piaci igényből indultak ki, nem a várható társadalmi hatásból. Arra számítottak, hogy nyereséget fognak termelni. Ehhez képest hatalmas veszteség lett belőle. A később kiadott film bevételei is csak megközelítően tudták ellensúlyozni a túlköltekezésből fakadó veszteségeket.

- Ilyen előzmények után hogy válhatott legendássá az esemény?

- Ez kizárólag a közönség viselkedésének köszönhető. Senki sem volt felkészülve, hogy a látogatók ilyen nagy tömegben jelennek meg. Néhány órával a nyitás után már elfogyott az összes kinyomtatott jegy. A rendőrség sem készült föl ekkora embertömeg kezelésére, de végül semmi baj nem történt. A becslések szerint a fesztivál három napja alatt volt alkalom amikor 500 ezer ember is jelen volt . Csakhogy ők több napon át ott voltak. Manapság a fesztiválok látogatottságát úgy számítják, hogy összeadják az egyes napokon jelen lévő emberek számát, így aki végig ott van, több látogatónak számít. Ilyen értelemben a woodstock-i fesztiválon közel másfél millió ember vett részt.

- Létrejött tehát az ifjúsági fesztivál. A mai hasonló rendezvények, a Sziget és társai mennyiben tartották meg az ős fesztiválok szellemiségét. Volt-e, van-e egyáltalán szellemiségük az efféle eseményeknek?

- A létrejött ifjúsági könnyűzenei fesztiválok, amelyek Európában a hetvenes évektől kezdődően terjedtek el, jellegzetessége volt mindig is a piacképesség. Ez azért fontos, mert a korábbi fesztiválokra egyáltalán nem volt jellemző, hogy képesek lettek volna eltartani önmagukat. Wagner operafesztiválja és az olasz operafesztiválok is mind veszteségesek voltak, állandó pénzügyi nehézségekkel küzdöttek. A városi fesztiválok is a helyi költségvetés nyakán csüngtek és hiányos volt a szakértelem is ami a szervezéshez kellett. Az új ifjúsági fesztiválok azzal is ellenpontozták a városi fesztiválokat, hogy kivonultak a települések központjaiból, és a pusztában, a semmi közepén tartották a koncerteket. Noha ezek a régi konform fesztiválokat elutasítók számára jöttek létre, ez nem jelenti azt (főleg nem napjainkban), hogy a konformitás idegen lenne tőlük. Sőt mára nem nevezhető lázadásnak, ha a fiatalok a Szigeten szórakoznak, hiszen az ifjúsági kultúra általánosan elfogadottá (mainstreammé) vált, ezért én inkább új konform fesztiválnak hívom őket. Ma az ifjúsági kultúra egyeduralkodó, e fesztiválok nem kizárólagosan a tizen- illetve huszonévesek rendezvényei, hanem az idősebbek is járnak rájuk.

- Tehát Woodstock, a lázadás, a szabadság emlegetése nem több marketingnél manapság?

- Valójában Woodstock nemzedéke sem maradt sokáig lázadó. Az amerikai kutatások kimutatták, hogy mire a hatvanas-hetvenes évek hippigenerációjának tagjai az ötvenes éveiket taposták, ők lettek a gyerekeik lázadásának legnagyobb ellenzői. A marketing valóban fontos, ahogy minden vállalkozás esetében. A mai könnyűzenei fesztiválok is fontos hangsúlyt fektetnek arra, hogy vizuálisan is megkülönböztessék magukat a többi többnapos rendezvénytől. Ha megvizsgáljuk a logóikat, azt találjuk, az underground vagy non-konform fesztiválok emblémájukban is igyekeznek meghökkenteni. A városi fesztiválok sok esetben valamilyen híres épület stilizált képét használják, az összművészeti fesztiválok, mint a Művészetek Völgye gyakran természeti képeket, állatokat (pl. csiga), növényeket szerepeltetnek. Az új konform rendezvények azonban általában csak a nevüket írják ki feltűnő betűtípussal, innovatív betűképekkel. Ez azt is jelzi, hogy nem kötődnek kizárólagosan a helyszínhez, a helyi közösséghez, közönségüket az egész országból, sőt külföldről toborozzák, inkább a közös érdeklődés számít.

- A Sziget és társai a tinédzserek számára, főként ha nehezebb anyagi helyzetű családban élnek, egyet jelentenek a nyaralással. A fesztiváloknak mindig is volt efféle turisztikai dimenziója?

- Igen, az ünneplés és az utazás nagyon hasonló folyamatokat generál az ember pszichéjében. Mindkettő abban segít az embereknek, hogy kilépjenek a mindennapokból, új, szokatlan élményeket szerezhessenek (különösen, ha a fesztivál látogatása ténylegesen is összekapcsolódik az utazással, mert lakhelyünktől távol rendezik azt). A modern korban a hosszú távú utazás könnyebbé válásával, természetszerűleg van még nagyobb turisztikai vonzereje a fesztiváloknak. Ezt tudják a szervezők és a települések vezetői is, de ez veszélyeket is rejt magában. Kutatásaim szerint ugyanis a helyi támogatás inkább a turisztikai szempontok figyelembe vételére helyezi a hangsúlyt, míg a művészeti megfontolások inkább a központi (pl. Nemzeti Kulturális Alap) támogatásait jellemzik. Ez megerősíti azt a felfogást, hogy a kultúra támogatását nem lenne helyes teljes mértékben helyi szintre bízni, szükség van a szakmai-művészeti szempontokra, amit elsősorban a központi forrásokon keresztül lehetséges érvényesíteni.

 

-----------------

Szabó János Zoltán

1973-ban született Hevesen, stratégiai elemző-tervező és kultúrakutató. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett művelődési és felnőttképzési menedzser diplomát, majd ugyanott (akkori nevén már Debreceni Egyetemen) doktorált neveléstudományból. Tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Szent István Egyetemen. A fesztiváljelenség című könyve a hetekben jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában.

 

 

Mitől minőségi egy fesztivál?

Összefogás a fesztiválok minőségéért és versenyképességéért címmel nemrég rendezte éves konferenciáját a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ). A hazai fesztiválszervezők talán legfontosabb szakmai eseményének egyik fő üzenete a minőségalapú fesztiváltámogatási rendszer szorgalmazása volt. Érdemes azonban elgondolkodni azon, hogy mit jelent a fesztiválok minősége ma 2014/15 telén?

Mi a helyzet? Milyen minőségi mutatók jellemzik a fesztiválokat?

 

Minden valamirevaló esszé a helyzet elemzésével kezdődik, nézzük először tehát azt meg, hogy milyen a fesztivál piac? Az első lényeges piaci jellemző az, hogy a magyar kereskedelmi és szolgáltató piac és benne a kulturális turizmus és a fesztiválpiac túljutott a látens, majd tömegpiaci időszakon és a korai érett szakaszába lépett. Az érett piacon pedig "Minden cég, amely belépett a piacra, bizonyos pozíciót foglal el a versenytárs közelében, vagy egy szabad szegmentumban. A versenytársak lefedik és kiszolgálják az egész piacot. Ahogy a piac növekedése lelassul, a piac finom szegmentumokra esik szét. Ez a piacfragmentáció folyamata." - írja Szigeti Orsolya és Szakály Zoltán. A fesztiválokra nézve ez azt jelenti, hogy a piac alapvetően telített, jelentős mennyiségi növekedés sem a fesztiválok számában sem a látogatók számában nem várható, lassú fragmentáció más szóval az átrendeződés az amire számítani lehet.

Nyilvánvaló, hogy ez a felfogás azt vizsgálja milyen változás várható a fesztiválok piacán. Ebben az átrendeződésben mai tudásunk szerint leginkább az várható, hogy megerősödnek a különböző sajátos típusú, vagy rétegfesztiválok és állandó megújulásra lesznek kényszerítve a nagyobb fesztiválok. Aki nem újul meg az várhatóan veszít közönségéből (nem arról van szó, hogy rögtön ellehetetlenül!). Aki pedig megújul az konszolidálja, kismértékben átrendezi a piacot. Ez egyfelől biztonságot jelent a szervezőknek, hiszen hibázni lehet és szoktak is a szervezők, de várhatóan ennek kisebb kockázatai lesznek mint korábban. Másfelől az újítási kedvet segíti a piac, ehhez pedig a könnyen befolyásolható, könnyen terméket, azaz szabadidő eltöltési lehetőséget váltó célcsoportokat kell megnyerni, az eladásösztönzés (sales promotion, SP) eszközeivel. A látogatók szempontjából várhatjuk tehát az árérzékeny fogyasztók meggyőzésére irányuló fesztiválbelépő és szállás kedvezményeket, ugyanakkor a prémium látogatói csoportok magasabb szintű szolgáltatásainak kialakulását is. E mellett azonban átgondoltabb és aktívabb PR munka befektetésére is szüksége lesz a szervezőknek, ha költséghatékonyak is szeretnének maradni.

A fesztivál minőség díjai

 

Ebben a piaci helyzetben, a fesztiváltámogatás módszerei és céljai tekintetében a konferencia fő üzenete - megítélésem szerint helyesen - az volt, hogy szükség van egy minőséget (is) kifejező minősítési rendszerre. Az MFSZ jelenlegi minősítési programja remélhetőleg folytatódik, hiszen részben a hazai folyamat eredményeképpen európai szinten is megjelentek a minőségi törekvések, legalábbis az Európai Fesztiválok Szövetségével (EFSZ) folytatott együttműködés során létrejött az Európai Fesztivál Cím és Díj (EFFE Lebel and Award). Ebben a versenyben a hazai fesztiválok pozícióját (kulturális diplomácia!) erősítené, ha a legnagyobb nemzeti fesztiválszövetségünk a nemzetközi szövetség tagja is lenne. Jelenleg azonban 10 Nyugat Európai szövetség mellett Kelet-Európából csak a Bolgár, a Cseh, a Szerb és az Észt szövetség szerepel a tagok listáján.

A nemzeti kiválóság díjakra erősen emlékeztető EFFE díj megítélése során három fő szempontot vesznek figyelembe:

- a művészeti minőséghez való hozzájárulás (pl. koprodukció, művészek alkotómunkájának támogatása)

- a (helyi) közösség bevonása és elérése (előadóként, közönségként vagy más módon)

- nemzetközi kapcsolódás

A nemzetköziség szempontja mellett tehát a kulturális-művészeti beágyazottság (művészeti minőség) és a közösségi beágyazottságot veszik figyelembe, ami szerintem is a két legátfogóbb szempont. Jól látható azonban a hazai jelentkezőkből, hogy azok magas színvonalú klasszikus művészeti fesztivál irányvonalat képviselnek, piaci szempontból azonban nem igazán tartoznak a nagy újítók közé.

Mindemellett meg kell említeni, hogy a nagyközönség maga is végez fesztiválértékelést a Festival Awards Europe keretein belül, s a közönség kevésbé bonyolult, de kevésbé ismert megközelítést alkalmaz, ugyanis egyszerűen csak szavaz.

A fesztivál minősítés tanulságai

 

Az első tanulság az, hogy a közönség értékelése valószínűleg inkább tükrözi a piaci igényeket, míg a szakmai díj odaítélésében várhatóan (hiszen még nem adták ki a díjat) inkább a szakmai elképzelések játszanak szerepet. Van díj tehát és rögtön két díj is van. A szakmai díj inkább a kulturális fesztiváloknak szól sokféle konformitás szerinti csoportnak nyitva az ajtót a jelentkezésre. A közönségdíj azonban leginkább az általam újkonformnak nevezett ifjúsági zenei fesztiválok díja - kié is lenne másé, hiszen a szavazók a digitális nemzedékből és a fesztivál látogatókból állnak és ők leginkább az Y és Z generációt képviselik. Egyvalamit azonban érdemes lenne még a szakmai szempontok között szerepeltetni, különösen a hazai minősítés részeként: az érett piaci környezethez való alkalmazkodás már-már művészi tökéletességű marketing munkát kíván meg és várhatóan ez határozza meg a fesztiválok jövőjét is.

Az utolsó pszichedelikus szubkultúra fesztiváljai

Általában nem könnyű válaszolni arra a sokat feltett kérdésre, hogy melyik fesztivál volt idén a legnagyobb újdonság? A nyár elmúltával a jelöltek száma most már végleges, 2014-ben azonban azt hiszem legalább két ilyen fesztivál van. Egy a hazai nézőknek és egy a külföldieknek. Had tegyem rögtön hozzá, hogy sajnos. Azért sajnos, mert a fesztiválok hazai látogatói kevésbé érzik magukénak a többségében külföldiek által látogatott fesztiválokat és a szervezők nyilatkozataiból is jól érezhető, hogy ennek főleg anyagi okai vannak. Általában a 10-30%-nál nagyobb külföldi jelenlét mellett tartott fesztiválok már jelentős nemzetközi vonzerővel rendelkezőnek nevezhetők, 40-50% felett azonban már kiváltják a hazai nézők diszkomfort érzését. Most a külföldiek által leginkább látogatott rendezvények küzül elemzem az egyik legérdekesebbet.

Az 1968-as hippi kultúra nemzedéke élete során hamar visszatért a "normális" állampolgári lét sűrűjébe és e nemzedék tagjai maguk váltak gyermekeik rendhagyó törekvésinek legfőbb ellenzőivé. A hippi nemzedék valójában a baby boom koszak (1946-64) szülötteit takarja, míg gyermekeik az X generáció tagjait alkotják. Leginkább az X generáció (1965-80) valósította meg életmódjával szüleik feledésbe merült - hippi identitáshoz kapcsolódó - céljait. Ugyanakkor a az Y gereráció (1980-95) már belenőtt az ifjúsági kultúra általánossá válásába. Ebben a késő modern időszakban kevés szubkultúra élte meg a 21 századot, s e kevesek közül is a legnagyobb a Goa szubkultúra, melyet Rácz József és Geresdi Zsolt részletesen elemez közös írásukban. A Goa szubkultúra valóban az egyik legszélesebb bázison nyugvó underground csoport, tagjai a pszichedelikus mozgalom utolsó hírnökei.

Magyarországon alapvetően három fesztivál volt e körbe sorolható 2014-ben, s mivel mindháromnak ugyanazok a szervezői, egy komoly nemzetközi próbálkozásról beszélhetünk. A legismertebb talán az Ozora Fesztivál, de az ismertség ez esetben visszás alapokon nyugszik a kábítószerhasználat problémái miatt. 

Kisebb hírverés támogatta volt a Sun Fesztivált és még kisebb a Spirit Base Fesztivált. S bár e három fesztivál lényegében importált franchiseként viselkedve működött, ennek ellenére tízezrek váltották meg - a főleg euróban megvásárolható jegyüket - és vetették bele magukat a pszichedelikus fesztivál-élménybe. 


Mindazonáltal az utóbbi években nem a Sziget Fesztiválon volt a legnagyobb arányú külföldi részvétel, hanem a Goa szubkultúra e három hazai rendezvényén.

Ezek közül is kiemelést érdemel a Sun Fesztivál, amely 2013-ban az egyik  legnagyobb újdonság volt, 2014-ben pedig lényegesen átgondoltabb lett. Ennek több oka van. Legelőször is olyan hátrányos helyzetű megyében rendezik meg (Nógrád), ahol emberemlékezet óta nem volt nagyobb fesztivál. A konkrét helyszíne pedig Csobánkapuszta, tökéletesen kiépítetlen turisztikai célállomásként volt megtalálható a térképen - legalábbis eddig. Egy pont. Ugyanakkor a goás fesztiválok drogproblémáit javarészt levetkőzve úgy tudott családbarát irányba továbblépni a Sun, hogy azzal vonzóvá tette magát a magyar családok számára is. Kettő pont.

Végül had említsem meg, hogy a helykihasználás előnyeivel és a művészeti kísérletezés megtartásával kompenzálták az infrastruktúra hiányosságait. Három pont. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a fesztivál hangulat nagyon ritka, ma már az új-konform ifjúsági fesztiválokon, de a Sun ebből a szempontból is kiemelkedik az átlagból akkor jöhet a négy pont. Az általában neohippinek kategorizált fesztiválok közül a Sun abból a szempontból is érdekes, hogy talán a legteljesebben tudta megvalósítani a béke, szeretet, egység és tisztelet jelszavát (Peace Love Unity Respect, PLUR) és egyúttal az elektronikus zene hangjait kiegészítette a természetes zajokkal és zenékkel, kifejezetten megkapó látványelemekkel. Mindezekért kijár az öt pont.

Mindezek ellenére véleményem szerint minden fesztivál számára alkalmazható mintának mégsem lehet tekinteni a Sun-t vagy a másik két goás társát. Ennek több oka van. Először is a kizárólagos elektronikus zene kizárja a látogatók több mint felét. Másodszor a lakott területtől mért nagy távolság kivételes, más településen nem könnyen kialakítható, ugyanakkor mégis hozzáférhető (főút) helyszínt biztosít.



Ugyanakkor vannak olyan elemei is a fesztiválnak ami mások számára is megoldást jelenthet az unalmassá/megszokottá válás elkerülése érdekében. Az alkalmazott művészeti projektek és vizuális elemek annyira érdekessé tették ugyanis a fesztivált, hogy már pusztán emiatt is érdemes volt meglátogatni. Bár természetesen nem elvárható, hogy minden fesztiválon indiai, hindu vagy buddhista szimbólumok uralják a vizuális képet, a magyar szimbolika elemei szintén bevethetők lehetnének. S valljuk be a PLUR elvek alapján a fesztiválhangulat garantált, sokkal inkább mint más új-konform ifjúsági fesztiválokon. 

A goa szubkultúra kellő támaszt jelent a fesztivál küldetésének, alapelveinek és céljainak megfogalmazásához, ami abból a szempontból mindenképpen követendő, hogy az átlagos fesztiválok nem fogalmazzák meg fő céljaikat, üzenetüket, hovatovább missziójukat. Márpedig e nélkül bajosan lehet egy fesztivált az érett kulturális piacon megújítani, vonzóvá tenni.  

Fesztivál hatékonyság

A fesztiválok gazdasági eredményeit a sajtóban előszeretettel ítélik meg pusztán a pénzügyi egyenleg alapján. A hatékonyság fő szempontja a nagyobb fesztiválok esetében azonban nem csak az, hogy mennyi a költségvetés főösszege, hanem az is, hogy mennyien látogatták meg az adott eseményt. Ebből a szempontból természetesen előnyben vannak azok a helyszínek ahol a közönség megszámolására van objektíven mérhető módszer (pl. jegy) és hátrányban azok ahol sok az ingyenes program (pl. Vidor Fesztivál), jó tudni azonban, hogy a fesztiválok többségének van ingyenes programja. 

A 2014. évi Sziget Fesztivál például 3,65 milliárd forint rekord költségvetéssel működött és ért el részvételi csúcsot jelentő 415 000 fős látogatói számot. Ezek az eredmények véleményem szerint jól mutatják a fesztivál pozicionálásában bekövetkezett változásokat. A lenti ábrán jól látható, hogy a látogatók száma 2001 óta 12 éven keresztül a 350-390 ezres tartományban mozgott, míg a költségek dinamikusan növekedtek, különösen 2001. és 2008. között, sokkal dinamikusabban mint azelőtt vagy azután. 

Lényegében azt lehet mondani, hogy ebben az időszakban a Szigetre egyre többet költöttek a szervezők, a rendezvény szándékuk szerint minőségileg fejlődött, minőségi termékké vált, miközben igen erős inflációs hatás is érvényesült, ami nominálisan kissé drágította a minőségfejlesztési törekvéseket.

A látogatószám és a költségvetés összevetésén túl azonban érdemes azt is szemügyre venni, hogy mennyibe kerül egy látogató szórakoztatása, amit egy, a szakirodalomban cost per thousand-nak nevezett (CPT) mutatóval egyszerűen megkapunk. Az összevetésből könnyen kiderül, hogy egy látogató szórakoztatása például a 2014 évi Sziget Fesztivál esetében 8 795 forintba került, ami a fesztiválok között egyáltalán nem mondható magasnak, bár a napijegy 16 000 forintba került. Tegyük halkan hozzá, hogy ez a szám egy látogató egy napi szórakoztatására vonatkozik - megígérve, hogy a látogatószám számításra még egy későbbi bejegyzésben visszatérek. 

Egy gazdasági mutató és ami mögötte van 

Idősíkon szemlélve a CPT mutató alakulását egyfelől visszaköszönnek a fentebb elmondottak, azzal a különbséggel, hogy 2006-2008 között volt a legmeredekebb az egy főre jutó költségek növekedése, előtte és utána gyakorlatilag egy (a képen feketével jelölt) trendvonalat követ a CPT alakulása egészen 2013-ig, amikor a valószínűleg lélektanilag is meghatározó 9000 Ft/látogató fölé ugrott a mutató. Ezt a realizált veszteségek is visszajelezték. Ez a két kitörési időszak (2006-2008 és 2013) a józan gazdasági elvárásoktól való elrugaszkodásra utal. Mindkét esetben a minőségre törekvés volt a fő motívum, ez jellemezte a döntéshozást, ami önmagában méltánylandó szempont, hiszen jobb kiszolgálást eredményezhet, ugyanakkor a minőségre való törekvés árfelhajtó hatását csak 2001-től 2005-ig tolerálta a piac, az utána következő három évben és 2013-ban nem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kibővített szolgáltatások túlmutattak a látogatók igényein. 

 

2014. valóban a fordulat éve volt, amit jelez a zöld vonal visszafordulása. A kötségeket úgy növelték ugyanis a szervezők, hogy  a látogatószám még nagyobb mértékben nőtt, tehát olyan beruházásokat eszközöltek, melyek a nagyobb látogatószám révén meg is térültek. A kérdés ugyanakkor továbbra is fennáll, hogy milyen jövő vár a Szigetre? 

A szervezők jól látható módon az előre menekülés útját választották; több néző nagyobb bevételt hoz. Ugyanakkor ez a látogatószám már csak további ésszerűsítések árán tartható fenn, vagy növelhető. A magyar fesztiválpiac érett szakaszába érkezett amiből az is következik, hogy újabb12 évig várhatóan már nem lesz fenntartható változatlan formában egy adott piaci pozíció, ahogy az történt 2001-2013 között (lásd a látogatószám).

Egyszerűen megunják a változatlan formában fenntartott eseményeket a látogatók. Éppen ez lehet a Sziget számára a kiút: újból érdekessé válni. Aki követi a változásokat az észrevehette, hogy a Sziget az utóbbi években folyamatosan újít, de már nem is annyira zeneileg, hanem inkább olyan attrakciókkal, mint például a kortárs építészek fából készült koncepciói. 

Összegzés

A fenti elemzés és főleg a CPT mutató alapján azt állítom, hogy a Sziget Fesztivál gazdasági mutatói 1997 óta ugyanabban a trendvonalban mozognak és változatlan koncepció mellett várhatóan, csak akkor zár gazdaságilag pozitív eredményt, ha a trendvonal alatt tervezi tartani a CPT mutatót.

Ezúttal csak a fesztivál költségvetését és látogatói számát elemeztem, de nem került szóba az, hogy mit jelent Magyarország gazdaságának a Sziget, de erről majd legközelebb...

Idézőjeles kulcsszavak

A különböző tudományterületeken dolgozó kutatók általában eltérő felfogásban tekintenek a fesztiválokra és gyakran idézőjeles megjegyzéssel illetik más tudományterületek kulcsszavait. Mindez felveti a kérdést, hogy vajon ugyanazt az eseményt látjuk-e a fesztiválokban?

A minap Kundi Viktória E-conomban megjelent tanulmánya került a kezembe, melyben a fesztiválok társadalmi és kulturális hatásainak mérési lehetőségeit tekinti át a különböző módszertanok szerint. Az egyik kulcskifejezés a társadalomtudományban gyakran használt beágyazottság, melyet idézőjelesen használt a szerző, amikor a fesztivál helyi környezetbe való "beágyazottságáról" ír (123 oldal). 

Ezt a "beágyazottságott" számos módszerrel lehet mérni; a szerző az önkéntesek és az amatőr fellépők számát idézi, de ide tartozik a helyi vállalkozásokkal, helyi intézményekkel, önkormányzattal kialakított kapcsolat és az állandó lakossággal való együttműködés is. Utóbbiakra itt most nem térek ki részletesen, de figyelemre méltó az idézőjel használata. Ez nyilván abból adódik, hogy a szerző a gazdaságtudomány kulcsszavait használja, és főleg a turisztikai desztináció szemszögéből elemzi a fesztiválokat.

Fesztivál kutatás, a kulcsszavak tükrében

 

A társadalomtudományi kutatásokban jellemzően, amolyan ellenpéldaként inkább elkerülik "turisztikai desztináció" vagy "attrakció" (így idézőjelesen), kifejezéseket, ami alapvetően olyan célpontot jelöl ami nem csupán egy helyszínt jelöl, de beletartozik a terület épített és szellemi öröksége is. Valójában tehát nem csak azt jelenti a turisztikai desztináció, ami fizikailag létezik vagy szolgáltatásként nyújtható egy adott helyen, hanem azt is amit gondolunk róla, amilyen képzettársításokat kapcsolnak az adott helyhez a látogatók. 

Egy gourmet fesztivál esetében például még az ételek illata is vonzerőt jelent, amire, ha előzetesen nem is tud felkészülni a látogató, de a helyszínen biztosan megkap.

 

Pusztán attól tehát, hogy milyen kifejezések szerepelnek idézőjelben egy adott olvasmányban kiderülhet, hogy milyen tudományterület felfogását alkalmazza a szerző. Alighanem közel jár az igazsághoz az olvasó, ha azt gondolja, hogy célszerű lenne oly módon megválasztani fesztiválok esetében használt kulcsszavakat, hogy azok idézőjel nélkül is érthetők legyenek. Konkrét fogalmak, amelyek valóban megfogalmazzák az adott fesztivál lényegi jellemzőjét.

Természetesen lehetnek egy-egy tudományterületnek sajátos kifejezései, azonban a fesztiválok esetében a turizmus és a művelődésszociológia talán nem oly messze van egymástól, hogy ez indokolt legyen. Elvégre késő modern korban élünk és tulajdonképpen a multidiszciplinaritás is ezt feltételezi.

Bemutatkozás

Ezt az oldalt az ünnepléskultúra és a fesztiválok iránt érdeklődők és kutatók számára hoztam létre.

Szabó János Zolán
A fesztiváljelenség című könyv szerzője

Miért pont a fesztiválok kutatásával foglalkozom? 

Had adjak egy személyes választ erre. Engem személy szerint a boldogság keresése vezetett el ide, hiszen az a boldogság élmény, amit a fesztiválok és ünnepek kínálnak jóval túlmutat az egyszerű jól érzem magam hangulaton. 

Ezt sok fiatal megérzi, amikor élete első néhány fesztiválján részt vesz - velem is így történt. Később azonban a Debreceni Egyetem doktori iskolájában kialakult a téma iránti társadalomtudományi érdeklődésem és igyekeztem az ünneplés szakirodalmában is elmélyedni. 


És a tudomány mezsgyéjén micsoda meglepetések értek?! Az ünnepek és fesztiválok története telis-tele van társadalmi problémákkal, háborúkkal, betiltásokkal és az elfeledett értékek felelevenítésével, úgy is mondhatnám, hogy az ünneplés formája az adott társadalom értékeinek és problémáinak megtestesítője, mintegy az adott társadalom látlelete. 

Remélem, hogy ez a pár gondolat sikerrel meggyőz Téged is, hogy figyelemre érdemes témáról van szó!

Üdvözlettel:

Szabó János Zoltán

Ha szeretnél többet tudni a Könyvről, akkor kattints <-- erre a linkre!